Fagyöngy alatt

Roxfort, első csók.

Boldog karácsonyt mindenkinek, aki néhanapján betéved még ide! ^^

Legendák szólnak a Roxfort falaiban rejtőző varázslatról. Hogy a kastély számtalanszor sietett már a bajba jutott, oltalomra vagy némi noszogatásra szoruló nebulók segítségére, hogy száz meg száz éves titkokat őriz és rejtélyeket old meg - de nem hitték volna, hogy az ő történetük (ez a történetük) így kerül majd be legendák sorába. Zavartan bámulják a fejük fölött a kopár kövekből kivirágzó fagyöngyöt.

Odakint a folyosón zaklatott ütemre dobognak Frics járőröző léptei. James felkísérte Petert a köpenyben, ők ketten addig itt rekedtek; szorosan összesimulnak, hogy elférjenek a nagyterem egyik legtávolabbi karácsonyfájának rejtekében. Sirius lélegzete Remus arcát cirógatja. Nagyon közel van, és mozdul még közelebb. Az ajkai teltek és pirosak, bájos-zavart pírtól talán, vagy a bennük zubogó vérben hánykódó zavarodott szenvedélytől, Remus képtelen eldönteni. Pedig szeretné tudni… tudnia kell, hogy a régóta vágyott ajkak között csábítóan sötétlő rés végtelen boldogságot vagy örök fájdalmat ígér.

- Várj - tolja el magától Siriust. Az ujjai ébentincsekbe gabalyodnak, márványhomlokra szöknek, finoman érintik a felhevült bőrt. - Félek, hogy itt nem látsz most tisztán. Tudnom kell, hogy itt szeretnéd - csúsztatja a kezét az idétlen mikulássapkában vigyorgó kutyát mintázó pulcsi alatt dobogó szívre, majd őrült, most-vagy-soha elhatározásra jutva még lejjebb, Sirius domborodó ölére - vagy itt…

Sirius tekintete meglepetten villan, felzihál a lélegzete, megrándul a teste. Beleremeg-belefeszül Remus érintésébe. Nem érez különbséget. Egyformán reményteli sóvárgással dobol a vér a mellkasában és az ágyékában, mintha minden apró porcikája egyetlen, védtelen szívdobbanás volna, Remus közelségére ácsingózva.

- Mindenhol… - leheli, és annyi mindent szeretne hirtelen megvallani, hogy nem tud többet mondani. Nézik a fagyöngyöt, nézik egymást. A fagyöngy súgja, a percek múltával szinte már ordítja a megoldást, mégsem tesznek semmit, és amikor Remus már majdnem elhiteti magával, hogy csak a lebukás kockázata miatti adrenalinlöket hevíti Sirius testét, csak az formálja a szavait és vezeti félre az érzéseit, mintha megmoccanna mögötte a fal: láthatatlan kezek taszítanak a hátán, elveszti az egyensúlyát, rázuhan Sirius ajkaira. A foguk összekoccan mohón és keményen, a csókjuk édesen gyöngéd és puha.