Forralt bor

Enyhén illuminált Sirius és aggodalmaskodó Remus. Egyébként fogalmam sincs, miért írtam (ilyennek). Egyáltalán nem így látom őket. ^^"




Hűvös fuvallat lebbenti meg az ágyfüggönyt. Zihálva elsuttogott szavak, elfojtott kuncogás, majd sebtében a földre dobált ruhák tompa puffanásának zaja töri meg az éjszaka csendjét.

James ágya kéjesen megnyikordul a szoba másik végében.

Remus tüntetőleg a fal felé fordul, összeszorítja a szemhéjait, fejére húzza a vastag, nehéz takarót, és igyekszik tudomást sem venni a torkát szorongató láthatatlan ujjakról.

Így, az álom és ébrenlét határán lebegve döbben rá, hogy azok az érintések és sóhajok, csókok és ölelések sosem voltak többek az ő naiv érzékeinek keserédes játékainál. A hozzádörgölőző, jéghideg test sem tűnik most valódinak. Sirius, az ő Siriusa voltaképp csak egy illúzió. Gyönyörű és hamis illúzió…

Az emlegetett illúzió némiképp rácáfol ezen felvetésre, ahogy átfagyott ujjait Remus testének legrejtettebb zugaiban igyekszik felmelegíteni – módszeresen simogatva le róla ezzel a pizsamát.

- Kár, hogy nem jöttél… - búgja a fülébe Sirius rekedtes hangja, miközben csapzott, ébenfekete tincsek hullnak az arcába. Friss hóillatuk buja ölelkezésekbe torkolló, vad hócsaták emlékét idézi.

- Biztos nagyon jól szórakoztatok – jegyzi meg epésen, és alvást színlel. Sirius néhány tétova másodperc után mocorogni kezd mellette.

- Holdsáp… alszol? Szeretnék izé… beszélni veled valamiről.

- Ráér reggelig – motyogja lemondóan. Hát igaz. Megtették. Ezen már nincs mit megbeszélni.

- Nem – Sirius határozottan megragadja a vállát, egyetlen mozdulattal a hátára fordítja, és maga alá húzza a törékeny testet. Remus elfintorodik: tömény alkoholszag csapja meg az orrát.

- Részeg vagy – vágja jobb híján barátja fejéhez, és igyekszik valahogy lelökni magáról a meglepően nehéz, izmos testet. Haragszik magára, gyengeségére és a torkában kaparászó, keserű érzésre. Haragszik az alkoholízű csókra szomjazó ajkainak sóvárgására és forró ölének lüktető követelőzésére is, de mindennél jobban haragszik Siriusra, aki ahelyett, hogy elhúzódna tőle, félreérti heves tiltakozását: játékos könnyedséggel kapja el kezeit, összekulcsolja ujjaikat és kacagva simul hozzá.

- Nem vagyok részeg – bizonygatja. - Csak egy kis pohárka forralt bort ittunk.

A borostyánszempárban kavargó érzelmek sötét örvényét látva aztán megszeppen, arcáról lehervad a nevetés, és már-már szégyenkezve teszi hozzá:

- Na jó, lehet, hogy annyira nem is volt kicsi az a pohár – beveti a jól bevált, ellenállhatatlan félmosolyt, de a hatás elmarad. Remus konokul hallgat.

- Rendben, talán más is lecsúszott még. De csak néhány korty… - állát barátja mellkasának támasztja, és esdeklőn tekint fel rá. - Remus, ne haragudj...

A könyörgő kiskutyatekintet mellé kíváncsian kalandozó ujjak társulnak valahol a takaró rejtekében. Ez már működik. Remus megborzong.

- Legalább ezt bevallod…. – sóhajtja, és feladja a harcot. Sirius Black ellen értelmetlen minden küzdelem, nem létezik ellenállás, csak megadás… és odaadás. Készségesen kibújik pizsama felsőjéből, mire a fekete hajú fiú elégedetten felmordul, és mohón veti magát a sápadt felsőtestre: forró csókjai szeretgetik, becézgetik a legutóbbi holdtölte iszonyatos nyomait. A kényeztetés aztán váratlanul félbeszakad – Sirius felkönyököl.

- Holdsáp… - összevont szemöldökkel, komolykodva fürkészi kedvese arcát. – Ugye nem vagy féltékeny?

Hirtelen éri a kérdés, és furcsamód el is szégyelli magát.

- Dehogy! – vágja rá olyan hangosan, hogy Peter felhorkan a szomszéd ágyon.

Sirius vizslató tekintettel méregeti még egy darabig, végül szélesen elvigyorodik.

- Akkor jó…- mormolja a búzaszínű tincsek közé, és már hajolna is egy újabb csókért, de Remus kezei megálljt parancsolnak.

- Miről is akartál velem beszélni? – Még mindig gyanakvás és sértődöttség bujkál a hangjában.

- Hát - kezdi Sirius bágyadt pislogások közepette -, csak azon gondolkodtam, hogy most, hogy nálatok töltöm az ünnepeket, talán… elmondhatnánk végre a szüleidnek, hogy szeretjük egymást.

Olyan egyszerű, könnyed természetességgel ejtette ki a szót... Remus testén melengető remegés fut át, némán bólint, és karjait ragaszkodón vonja szerelme dereka köré.

Igen, már elmondhatják.

Sirius alkohol-, boldogság- és vágymámor elegyétől csillogó tekintettel viszonozza az ölelést, alhasuk egymásnak feszül, és testük lágyan ringatózik egy olyan dallamra, amit kettejükön kívül senki más nem ismer. Remus bódultan kuncog. A nyakát ostromló szenvedélyes csókáradat hamarosan lustán hömpölygő hullámokká szelídül, majd kínzó hirtelenséggel elapad. Meglepetten nyitja ki a szemét, és kis híján felnevet, ahogy megpillantja a mellkasán édesdeden szunyókáló kedvesét.

Szórakozottan pergeti ujjai közt a bársonyos hajszálakat, és megbabonázva nézi a nemes arcélt, a szemöldök határozott vonalát, az éjfekete szempillák ívét, az egyenes orr és telt ajkak közötti játékos gödröcskét. Végigsimít a fehér vállon sötétlő anyajegyen, ujjai követik az alkaron kidagadó erek szabályos ösvényeit, és megpihennek a karcsú, arisztokratikus kézen.

A hosszú szempillák finoman megrebbennek, a szép metszésű ajkak pedig halk cuppanással résnyire nyílnak, ahogy álmában az ő nevét suttogja.

Remus elmosolyodik. Jóéjt-puszit lehel szerelme homlokára és feljebb húzza közös takarójukat Sirius verejtékcseppektől csillogó hátán, nehogy megfázzon. Pedig a szobában nincs is hideg. De ő már csak ilyen: mindig, mindenen aggódik.