Fahéj

Mert én tényleg hajlamos vagyok rosszullétig tömni magam édességgel. Ebből következik, hogy Remus is. ^^"




- A tiéd nagyobb – jegyzi meg szomorúan Remus.

- Lehet – ismeri el Sirius egy gyors pillantást vetve barátja felé –, de a tiéd jobban szájra áll… - teszi hozzá széles vigyorral.

- A tiéd szebb… - folytatja Remus, ha lehet, még bánatosabb hangon.

- A tiéd is nagyon szép – hangzik a vigasztaló válasz. – Hidd el, mások nagyon örülnének neki.

Remus enyhén elpirul, de továbbra sem adja fel.

- A tiédnek… jobb az illata…

- Képzelődsz – jelenti ki Sirius, és az ajkába harap, hogy leplezze kibukni készülő kacagását. – Amúgy sem szagolgatni kell.

- Tapmancs… – Remus szégyenlősen pislog párjára. – Cserélünk?

A fekete hajú fiú megadóan felsóhajt, és szerelme elé tolja a tányérját - a nagy szelet, csábítóan illatozó fahéjas almatortával együtt.

Már nem is emlékszik, mióta tart köztük ez a kis színjáték: az utóbbi időben valahogy mindig sikerült úgy intéznie, hogy a desszertből neki jusson a nagyobb, szebb, ínycsiklandóbb falat – hogy aztán hosszas könyörgés után, némi kárpótlás fejében elcserélhesse azt menthetetlenül édesszájú kedvesével.

Remus persze pontosan tudja, mire megy ki a játék, és élvezi, hogy minden este duplán csemegézhet. Sőt, ünnepekkor akár még többször is…


Gyengének és furcsán kimerültnek érzi magát. Résnyire nyitja ólomsúlyú szemhéjait és rosszat sejtve körülnéz: mindenfelé tarka csomagolópapír-cafatok, sebtében kibontott és elfelejtett ajándékok, szétszórt cukorka és csokipapírok, hanyagul a földre dobott ruhadarabok, üres édességdobozok, egy felborult csésze és kiömlött forró csoki nyomai a szőnyegen. Remus ajka alig észrevehetően lefelé görbül, de a szelíd vonások nyomban fáradt mosolyba rendeződnek, amint megérzi a halántékát csiklandozó forró lélegzetet.

Sirius tekintetében szerelmes aggodalom csillog, ahogy a sápadt arcra pillant. Ujjai megnyugtató melegséggel simogatják a bágyadt téli napfényben is aranylóan ragyogó fürtöket.

- Hogy vagy?

- Tapmancs… én, úgy sajnálom – megpróbál felülni, de émelyegve zuhan vissza a puha párnák és ölelő karok közé. – Tönkretettem az esténket…

- És pont karácsonykor – panaszkodik kedvese fejcsóválva, színlelt nehezteléssel a hangjában. – Pedig én figyelmeztettelek…

- Ígérem, mostantól távol tartom magam minden édes, csokis, marcipános, nugátos, karamellás vagy fahéjas kísértéstől… - Remus bocsánatkérően mosolyog, mire Sirius ádámcsutkája ugrik egy nagyot, és ösztönösen megnedvesíti az ajkait.

- Tényleg? – dünnyögi felvont szemöldökkel. Hangja rekedt, arcán felvillan a hamisítatlan, Sirius-féle félmosoly, és egy fahéj ízű csókot nyom párja rózsaszín szájára. Aztán elveszik az éhes ajkak édes mámorában.