Piroska és a farkas - egy kicsit másként. Siriusnak van kosárkája. És szívdöglesztően fest James piros pulcsijában. :D
Megjegyzés: teljes komolytalanság. :)
Fanart.
Hol volt, hol nem volt, egy este, mikor a hold majdnem teli volt, úgy esett, hogy Sirius Black pulóvert keresett. 'Ezt vegyem fel?' 'Vagy a másikat?' 'Vagy ez a harmadik... ez talán még jobban mutat...' téblábolt fel s alá egy szál nadrágban, és töprengett hangosan teljes bizonytalanságban. Rettentő ruhakupac nézett szembe vele: szinte a plafonig ért a teteje, hét lépésbe tartott megkerülnie - de Sirius Blacknek csak nem sikerült döntenie.
Mert hiába nézte e számtalan sok ruhák, kedvhez s alkalomhoz illőt közöttük nem talált. Nincs azonban, mi Sirius Blacket, e hősszerelmes bátort, eltántoríthatná céljától: minthogy ily csúful cserbenhagyta saját ruhatára, a szekrényhez lépett, ajtaját kitárta, és rövid gondolkodás után kölcsönvette James kedvenc 'egyszer-még-Evans-is-megnézett-ebben!', majdnem piros, inkább vörös pulcsiját.
Ahogy ezzel végzett, sietve a kosárkája után nézett: a csinos kis kosarat azután felkapta, és minden földi jóval megrakta: került bele csokoládé (csupa-csupa nugátos, karamellás csoda), gyümölcs (málna, eper, datolya), no meg vajsör és pár szelet sütemény (édes-mézes, 'ajkaidról lecsókolom' krémes).
Amikor a kosárka tele lett, az indulás ideje is elérkezett. Indulás előtt Sirius Black még egyszer a tükör elé lépett: Merlin a tanúja, a majdnem piros, inkább vörös pulcsiban (is) szívdöglesztőn feszített! Fogta aztán kosárkáját, és elindult, hogy felvidítsa szíve választottját.
Szeszélyes lépcsőkön át vezetett az útja, és McGalagony tekintete a hátát gyanakodva szúrta, ahogy egy sereg, átokra kész mardekáros felé közeledett. Sirius Black azonban nem esett ettől sem pánikba: varázspálcáját nyomban kirántotta, csuklójával egy kecseset körözött, így nyitott utat a mardekárosok között (és Perselus Pitonnak ez az útnyitás, biza, különösen fájt!).
Odakint az este a napot már réges-régen elkergette: ezer meg ezer csillag ragyogott az égen, és ott világlott a hold is, fenyegető kövéren.
Sirius Black pedig csak ment, ment és mendegélt, míg a sűrű erdő, tiltott erdő szélére nem ért. Sűrű erdő, tiltott erdő nem véletlen viselte e nevet, mélyén megannyi sok titok és veszedelem rejtezett: éltek ott szép- és rémálmokból kilépett, csodás-veszélyes lények, kentaurok és unikornisok - és vad, éhes farkasok.
De Sirius Black, e hősszerelmes bátor, dacolva minden rémmel és veszéllyel, a fák sűrűjének hamar nekivágott: szaporán szökdelt, derűsen dudorászott, és kosárkáját vidáman lóbálta, mert igen vágyott már saját farkasára - saját farkasának vad, éhes csókjára, ölelő karjára, igéző mosolyára.* Fűszálak hajoltak-daloltak léptei nyomában, csokipapírok zörögtek-zizegtek a kosárban, és ahogy szökkent önfeledten, a vajsörös üvegek meg-megbillentek minden lépéssel, és egymásnak koccantak hangos csörömpöléssel.
Neszezésük rögvest felverte az éjszakai csendet - és a közeli fa alatt fel is figyelt rá egy sötét, magányos alak:
- Mi járatban erre, ily kései órán? - lépett elébe, a sűrű lombon átszüremlő sápatag holdfénybe.
- Csokit hozok szerelmemnek, hogy ellenére a majdnem teli holdnak, puha-szép ajkára mosolyt varázsoljak.
- Nem biztonságos egyedül kószálni a növő hold alatt. Nem tudhatod, az éj milyen veszélyeket tartogat…
- Szerelmem mosolya nekem minden kockázatot megér - nincs olyan akadály, mit érte le ne küzdenék.
- Bátornak vagy botornak nevezzem hát e tettet…?
- Mindkettő talán… de hívd csak szerelemnek.
- Szerencsés ifjú lehet, kit ily nagyon szeretsz.
- A szerencse az enyém, mert őt szerethetem, és mert ő viszontszeret engem - mondta Sirius, és nagy örömmel nézte, hogy célját e pár szóval máris elérte: Remus ajkán a vágyott mosoly halványan ott játszott, ahogy kezét a kezébe véve, belenézett mélyen a szemébe:
- Áttörtél értem átokra kész mardekárosok seregén?
- Át biz én.
- Kiszöktél a Mézesfalásba a kedvemért?
- Ki biz én.
- És elcsórtad Ágas kedvenc pulóverét?
- El biz én.
- Ugye tudod, hogy Ágas ezért meg fog ölni…?
- Nem számít… Csak téged szeretnélek már ölelni…
- Legyen hát: bátor s kitartó szerelmed, ím, elnyerte jutalmát. - Remus ezzel köré fonta karját, és apró, édes csókkal illette ajkát. Sirius pedig kedvesét végre magához szorította, és ahogy hátát-derekát simította - szelíd erővel, akár egy tünékeny álmot -, kebelén érezte az egész világot.
- Hoztam egy kis finomságot - súgta. - Együnk, ha szeretnéd...
- Csss…- Remus ujjai az ajkára kúsztak. - Inkább a desszerttel kezdeném...
Ezzel aztán le is térdelt elé, a derekát átfogta, gyakorlott mozdulattal az övét bontogatta - és mire Sirius a szándékát felfogta, Remus már a hasát, alhasát csókolgatta. A nedves csókok nyomán vágy borzongott és égett a láz, és ahogy Remus nyelve a combját elérte, Sirius Blacknek az este során először remegett meg a térde.
- Remus… Remus…- markolt kedvese hajába. - Miért... miért ilyen nagy a... a szád...?
Válaszul Remus pimaszul felhunyorgott rá:
- Hogy jobban bekaphassalak - mondta, és szavait menten tettre is váltotta.
Szánalmas kis nyikkanás hagyta el Sirius Black ajkát - fát keresett volna, hogy nekidöntse hátát. De a legközelebbi fatörzs három lépésre volt, e távolság pedig túl nagynak bizonyult: így hát, porral, kosszal, hangyabollyal nem törődve, hagyta, hogy Remus a földre döntve maga alá gyűrje.
Bárki látja őket, azt hihette volna, egymást e vad szerelemben felfalni készülnek: egymás bőrén át egymás lelkébe bújni, egymás iránt ott örök szerelemre gyúlni. Úgy csókolták egymást, akkora nagy hévvel, mintha nem ugyanezt tennék minden egyes éjjel.
Arcukon a kéjpír pirosan játszott, az éjszakába sóhajterhes szellő szállott, és boldogan élvezték egymás ölelő karját, míg…
... míg Hagrid rájuk nem talált.
------------------
* enyhe János Vitéz utánérzés. lol xD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése: