'Közös ágyban, közös takaró alatt...'

Meghatározhatatlan célú és formájú kis rögtönzés. E/1. Első háború alatt, bizalmatlanság, kimondatlan szavak. Sirius haja. Nem vidám. Nemtudommiez.



Közös ágyban, közös takaró alatt fekszünk némán, engedelmesen.
Kívántál, kívántalak, és kívánlak még, azt hiszem.
("Szeretlek" ziháltad, de ez már semmit sem jelent.)
Mocskos közöttünk a lepedő, és már meg sem próbáljuk letakarítani.
Játszunk.
Hallgatást játszunk és gyáva megszokást, hogy lássuk, melyikünk bírja így tovább.
Régen azt játszottuk, hogy bátrak vagyunk és együtt lázadunk, és most nem tudunk egymásra nézni.
Egyszer kértelek, hogy ne dohányozz az ágyban, de nem hiszem, hogy hallottad.
Néha még rám nézel, de nem hiszem, hogy látsz.
Megütnélek talán és zokognék - nem miattad, csak érted -, de nem tudom, ki vagy.
A combod konokul az enyémnek tapad.
Gyönyörű vagy. Ez már semmit sem jelent, mégis nyomorultul rettegek: nem azért, mert elveszítelek, hanem mert nem találok más ilyet. Nem értem magamat, és téged sem értelek.
Szabadulnék tőled nagyon.
De sötét van, a plafonon a pókháló vacog, és én fásultan köréd fonom a karom.
Ellöksz magadtól, azt mondod, megfojtalak.
(Régen élvezted, mikor megszorítottam a nyakad.)
Megölnélek talán és zokognék - nem miattad, csak érted -, de várom, hogy előbb te ölj meg.
Várunk.
Csak várunk némán, engedelmesen,
míg megfulladunk a közös ágyban, a közös takaró alatt.


Tegnap vettél egy új párnát, és ahogy hátat fordítasz nekem, feketén ömlik rá a hajad.