Még mindig nem a regényke, csak egy, az előző bigyóból kimaradt 150 szavas gondolatfoszlány. :$
– És ha ez mind meg van előre írva? – Az eget nézted, én téged, szemedben a félelem nyers volt, tiszta és szép, éjszaka volt és sötét, és elmerengtem, hogy a sötétség szüli a csillagok fényét, vagy a csillagok fénye a sötétet.
– Akkor mi közös könyvbe kerültünk. Így elviselhetőbb a gondolat?
– Komolyan hiszed?
– Ühüm. – Az élet szüli a halált, vagy a halál az életet?
– Akkor igen. – Engem néztél. – Akkor vigyáznom kéne rá, mi?
Kitépsz lapokat. Nem törődve vele, hogy az enyémek is, összegyűröd, kisimítom, a pillanat heve, magyarázom helyetted, összegyűröm, kisimítod, a pillanat heve, magyarázom magamnak, és végül összeragasztjuk újra. Foszladozó és sebzett, toldott-foldott a könyvünk, és magamra ismerek benne. Minden hibájában. Benned.
– Ne ígérd, mert nem tartod be.
Dadogó szavak vagyunk a közös könyvünk nélkül. (Rajtunk kívül ki más értené a jelentésüket?)
A szerelem szüli a magányt vagy a magány a szerelmet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése: