miért, ha nem lehet

Azkaban és Azkaban után, a szokásos diszfunkcionális örökszerelem, de nem, ez még mindig nem olyasmi, amiért szeretni fogtok. Bocsi. :$

egyre hevesebb volt, és egyre kevesebb.

 

mindig csak a foszló hold alatt:

fekete vízre ágyazok, vigye hozzád az áradat a nem süllyedő bánatot.

a parton maradt lábnyomok két veszett állat nyomai,

a porba karcolt válaszok egy olyan ember szavai, aki sosem volt igazi.

mindig csak a foszló hold alatt:

hív és ellök keményen a víz, a lábnyomunk a parton maradt,

nem találkozhatna más így, csak két (el)veszett;

hívlak, hívsz, ellöksz, ellöklek. kellünk. miért, ha nem lehet

(megszökhetsz?)

együtt is egyedül vagyunk, sose volt kettőnkre szavunk.

nem vagy. voltál, leszel megint, elmúlt egy, aztán tizenkettő,

rég kihamvadt csillagnak int, és közeledik az elmenő,

katatón napi ritmusban lepedőn hagyott ölelésredő,

kapaszkodik beléd a hiány, kettészakadt labirintusban

két egymásba csúszó irány

 

(mindig csak a foszló hold alatt: ilyenkor gyenge vagyok. ilyenkor szabad.)