A diótörő

Diótörő. A balett, igen. :D

Még érkezik kettő (három? :$) tényleg karácsonyi (és remélhetőleg jobban sikerült...) bigyusz, de egyelőre ezzel kívánok nagyon boldog karácsonyt. :)

- Kérsz majd sütit a szünetben?

Remus futó pillantást vet a büfépultban sorakozó süteményekre, mielőtt továbbsodorja őket a tömeg: színes habok és cukormázak, csokoládé, marcipán, csábítóan kínálkozó finomságok. Aztán vet egy futó pillantást a sütemények árát feltüntető táblácskákra is...

- Nem - vágja rá azonnal elborzadva, és tudja, hogy Sirius úgyis venni fog neki.

Pontosan tíz éve járt utoljára a szüleivel itt, ismerős minden - csak a gyerekes izgatottságba vegyülő szorongás nem. A földet nézi, nehogy véletlenül egy padlót söprő estélyire lépjen; vadonatúj cipője kínosan feketén ragyog, előttük tűsarkú kopog. Óriás falitükör előtt haladnak el, megkétszerezi az impozáns térben hömpölygő sokaságot: dupla annyi pompa és hivalkodás, duplán vastag sminkek és duplán drága öltönyök, a nyakkendők duplán fojtogatnak, a gyöngysorok duplán csillognak. Hamis csillogás az egész, fut át Remus eszén.

Siriusé nem.

Őt mintha ide teremtették volna, a szintén vadiúj, kényelmetlen cipőben sem lépked olyan idegenül, mint ő, kiemeli a vállai szobor-ívét a mugli ünneplő, az inge legombolva, a haját kontyba fogta, jól áll neki a dacból meghagyott borosta. Tökéletes a gőgje ebbe a környezetbe.  

Sirius gyűlöl itt lenni.

Nem mondja ki, mert nem akarja Remus nosztalgia-élményét és a közös kimozdulós estét tönkretenni, de Remus jól ismeri a tekintetében gyülekező viharfelhők mögé zárkózott sötétséget. Tudja, hogy ez a fennhéjázó pompa a gyerekkori karácsonyokra emlékezteti.

Belekarol Siriusba, szinte egyenes karral, a csuklójuk alig találkozik - nem egy gyanakvásra okot adó gesztus, természetes és jogos, hogy lazán összekapaszkodnak, nehogy elszakítsa őket egymástól a ruhatár felé tolongó, a földszinti mosdókat megcélzó és az emeletekre vezető lépcsők irányába igyekvő áradat.

A páholyukhoz kísérik őket. Bíbor bársony, aranyfények.

- Meghitt - állapítja meg Sirius, mikor végre kettesben maradnak. - A függönyt le lehet engedni? - kezdi a vörös drapériát babrálni. Remus lefogja a kezét, mielőtt szétszedi a berendezést; a mozdulattal az ölébe sodorja a szüleitől karácsonyi ajándékba kapott két Diótörő jegyet.

- Pont itt ültek ők is, mikor még anya pocakjában laktam... - mondja halkan.

- Már legalább tizenötször mondtad - emlékezteti Sirius, és tovább rendezkedik, épp a székeket tologatja, hogy kényelmesen elférjenek a lábai.

- Tudom, csak... Próbáld majd így nézni... - Remus pirul. Mentegetőzik.

- Megelőlegezed, hogy nem fog tetszeni - húzza fel az orrát durcásan Sirius. Olyan arcot vág, mint akit vérig sért a tény, hogy élete szerelme nem látja a potenciális balettrajongót benne.

- Csak...

- Nyugi. Kíváncsi vagyok - legyint a pálcájával, és a rühellt elegáns cipő helyett máris az otthoni, lestrapált kutyás mamusza díszeleg a lábain.

Remus combjára siklik a tenyere, ahogy kialszanak a fények.

Tetszik neki, döbben rá Remus, ahogy Sirius arcára pillant időnként. Kíváncsiság csillan eleinte a szemében, a karácsonyfa körüli ünneplést látva aztán áhítat, és izgalom az Egérkirály feltűnésekor. Összerezzen a puskadörrenéskor. Egyszer szólal az egész első felvonás alatt csak meg - jóval később, mint Remus várta...

- Tudom, mit akarsz mondani - szakítja gyorsan félbe, Siriushoz egészen közel hajolva, hogy a szomszédos páholyokban ülők még véletlenül se hallják ezt a párbeszédet. - Az ilyen... speciális alsó. Takar, tart és véd. És így néz ki, igen.

- De...

- Halkabban.

- Jó, de mellé ez a passzos harisnya vagy mi... - mustrálja tovább a színpadi látványt Sirius. Mint mindig, most is rendkívül kritikus. (Finnyás, James szerint...) - Rohadthülyén néz ki - összegzi.

Remus végigméri szakmai szemmel a Diótörő herceget.

- Azért a feneke nem rossz - állapítja meg. - Ismerd be.

Sirius vállat von. Egyetlen fenék létezik széles e világon, ami őt érdekli - és az történetesen ott csücsül mellette.

- Megnéznélek téged egy ilyenben - vigyorogja.

- Minek, mikor láthatsz nélküle is? - sandít rá Remus hosszú szempillái alól a legártatlanabb nézésével. Sirius hangosan nyel egyet, a zenén túl is hallani. Remus rendületlenül ártatlan mosolygással felnyúl az arcához (közben véletlenül végigcirógat Sirius nyakának azon területén, ahol egy ilyen cirógatás garantált libabőrös vágyborzongással jár), hogy egy hasonlóan ártatlan alig-érintéssel irányba igazítsa elkalandozott figyelmét: - Nézd a hópelyheket.

Az előadás után addig sétálnak a szakadó decemberi esőben, míg nem találnak egy nyitva tartó sült gesztenye árust. Sirius fogja az esernyőt kettejük fölött, Remus kénytelen szorosan hozzásimulni, hogy elférjenek. Csak ezért hoztak magukkal esernyőt.

- Tetszett - mondja Sirius.

- Tudom.

- Tudom, hogy tudod, de azért mondom. Tetszettek a díszletek, a ruhák, a zene is tetszett. Szeretem a mugli varázslatot.

Sirius varázslatnak hívja a mugli meséket. Csak egyszer beszélt róla, hogy ő milyen történeteken nőtt fel, és Remus soha többet nem faggatta.

- Tudod, kinek tetszett volna ez nagyon? - folytatja Sirius, és a szabad kezét kinyújtja az esőbe. Remus vele együtt hallgat és vele együtt nézi a hűvös ezüst lámpafényben, ahogy a víz átfolyik az ujjai között. Tudja a választ - de azt is tudja, hogy ezt Siriusnak kell kimondania.

- Kinek? - kérdi végül, és megcirógatja kesztyűs ujjaival Sirius kézfejét.

- A bolond öcsémnek. Neki.