17

Komolytalan kis rögtönzés, Roxfort, Tekergők. Sirius nagykorúvá érik – vagy mégsem. :D

Nagyon boldog, Remus-ölelésekben és James-nevetésben gazdag 59. képzeletszületésnapot, Sirius! ♥

((Abszolút frissen, tanulás közben készült bigyó – ha elgépelést vagy hiányzó szavakat láttok, vagy valami nagyon hülyén van megfogalmazva/nagyon nem világos, sikítsatok. :$))

[Update: Kitettem egy szavazásszerű visszajelzési lehetőséget minden történet alá - nyomkodjatok nyugodtan. :D]

23:59

– Mindjárt…

00:00

– Na, milyen?

– Ugyanolyan.

– Várjunk még egy percet.

00:01

– Érzel már valamit? – kérdi James, miközben Sirius pulzusát tapogatja valahol az alkarja közepén. Sirius megrázza a fejét. Engedelmes kísérleti alanyként fekszik az ágyon, a többiek érdeklődve, minden rezdülését figyelve veszik körbe: James a balján, Peter a jobbján, Remus mint a kísérletet nagy valószínűséggel befolyásoló tényező valamivel messzebb, a térdeihez parancsolva.

– Várjunk még egy percet? – veti fel Peter újra.

– Lehet, nem is a nap számít, hanem az óra, amikor megszülettél – elmélkedik James. – Pontosan mikor is születtél?

– Mit tudom én – vágja rá Sirius. – Nyolckor.

– Reggel vagy este nyolckor?

– Mit tudom én.

– Akkor honnan veszed, hogy nyolckor?

Sirius vállat von.

– Anyám gyűlöli azt a számot .

Remus megcirógatja vigasztalásképp a sípcsontját.

– Még mindig semmi? – érdeklődik egyre türelmetlenebbül James. – Semmi kellemes bizsergés, vagy ilyesmi?

– Kellemes bizsergés az most éppen van – sandít le Sirius beszédes pillantással Remus felé –, de kétlem, hogy a részletekről tudni szeretnétek…

Remus halványrózsaszínre pirul, James és Peter csak nevet a máskor elmaradhatatlan, teátrális grimaszolás helyett. (Elvégre mégiscsak Sirius születésnapja van, na. Ennyi ma belefér.)

– Pont olyan lökött vagy nagykorúnak is, mint kiskorúnak voltál. Ez azért megnyugtató – jelenti ki James. Azért gyanakodva végigméri Siriust még egyszer: – Biztos nem érzel semmit? Mármint… mától szabadon varázsolhatsz bárhol, és semmi?

– Semmi. Miért, látszik rajtam valami?

Peter odahajol Sirius fölé, hogy a változás jeleit keresve alaposabban szemügyre vegye.

– Mintha borostásabb lenne – állapítja meg, és felpillant a többiekre megerősítésért.

– Éjszakára mindig ilyen – érkezik Remustól a lelombozóan racionális válasz.

– Szerintem ráncosabb lett a keze – emeli közelebb a szeméhez James Sirius azóta is szorongatott karját.

– Mert összegyűröd rajta a bőrt – kuncog Remus, aztán elkomorul hirtelen. Aggodalmas arccal lép közelebb, és növekvő rémülettel mered Sirius hajára. – Az ott… egy ősz hajszál?

– Ha-ha, nagyon vicces. – Sirius a szemét forgatva fintorog az engem-nem-tudsz-átverni fintorával.

– Nem, most komolyan…

– Hol? – érdeklődik Peter.

– Ott ni…

– Jé, tényleg! – csatlakozik be James.

– Komolyan? – Sirius kezd elbizonytalanodni.

– Igen… – Remus olyan szelíd, megtört szomorúsággal bólint, mintha legalábbis Sirius halálos ágya fölött állna.

– És nem is egy van… – sóhajtja gondterhelten James.

– Ne már, most komoly? – Sirius túl van az elbizonytalanodáson, most kezd kétségbe esni. (A következő stádium a drámai kétségbeesés lesz, jól ismerik már mind a hárman.)

– Basszus, egy egész tincs! – szörnyülködik Peter.

– Hol?! – kap Sirius a hajához. Drámai kétségbeeséssel húzgálja a szeme elé a hollófeketén tekergő tömött fürtöket. – Hol van?!

Jamesből pukkan ki leghamarabb a nevetés.

– Nem hiszem el, hogy ennek bedőltél…

– Pont a hajamat… Ez nem volt vicces – duzzogja Sirius összekócolódott tincseit igazgatva. Remus lefogja a kezét, majd az álla alá nyúlva maga felé fordítja a fejét. Úgy néz a szemébe, mint aki nem pusztán vallomásra, de egy életre szóló eskütételre készül épp.

– Tényleg nem volt vicces – ismeri be bocsánatkérőn. – De kellett valami ürügy, hogy elmondhassam, hogy nekem ősz hajjal, ráncosan is ugyanilyen szép leszel.

James és Peter vigyora puha mosollyá szelídül; elfordulnak tapintatosan, hadd legyen ez a pillanat csak a kettőjüké.

– Inkább mentünk volna le a Rengetegbe… – siránkozik Peter pár perccel később. – Tök gáz, hogy a szobában ücsörgünk a szülinapodon.

– Majd lemegyünk este – biztosítja Sirius.

– Öhm… – szól közbe Remus csendesen. Sirius ujjaival babrál, az ajkára harap és lesüti a szemét. – Igazából… Estére már terveztem valami… mást.

A hirtelen rájuk hullott csendben tisztán és félreérthetetlenül hallani, ahogy Sirius nyel egyet, Peter pedig idétlenül vihogva motyog valamit Sirius nagykorúságáról és szüzességéről. James összevont szemöldöke alól úgy néz Remusról Siriusra majd Siriusról vissza Remusra, mintha lassan tudatosulni kezdene benne valami…

– Na jó, ezt majd valahogy leszervezzük addig – pattan fel, még mielőtt azt a bizonyos valamit konkrét képek formájában is tudatosítaná az agya. Lekap az éjjeliszekrényről egy gondosan odakészített csomagot, majd azzal a lendülettel vissza is csüccsen Sirius mellé. Elővesz két üveg vajsört és négy bögrét. – Igyunk egyet az ünnepeltre, aztán hagyunk titeket turbékolni – vigyorog szemöldökemelgetve Remusékra. Van a mosolyában egy apró, szomorkás-bizonytalan rándulás, amit csak Sirius ért, ahogy a Sirius tekintetében csillogó meleg, megnyugtató fényt sem érti más, csak James.

– Várjatok! – szabotálja Peter a vajsörbontást. – Meglepetés! – rikkantja, azzal a táskájáért nyúl, és előhúz belőle egy üveg eredeti, Ogden-féle Lángnyelv Whiskyt.

– Ezt meg hol szerezted? – csodálkoznak mind a hárman.

– Hát – kezdi Peter titokzatoskodva, de majd kiugrik a bőréből a büszkeségtől –, előfordulhat, hogy tegnapelőtt hajnalban véletlenül betévedt egy patkány a Három Seprűbe, véletlenül kicsempészte és eldugta az egyik asztallap alá ezt az üveget, délután pedig véletlenül pont ahhoz az asztalhoz ültünk le, és véletlenül beleesett a táskámba – fejezi be, és várja a dicséretet és elismerést. Három komoly szempár szegeződik rá helyette.

– Holnap hajnalban pedig ugyanez a patkány becsempészi véletlenül az árát is, ugye? – James hangjában szokatlan, feddő él csendül.

– Ebbe így… nem gondoltam bele – vallja be Peter zavartan.

Sirius barátian hátba vágja.

– Majd megoldjuk, nyugi. Igyunk! – javasolja a korábbi jókedvet visszacsempészve. Felbontja az italt, beleszagol, felköhög: – Van szaga – csettint a nyelvével vigyorogva.

Koccintanak a bögrékbe töltött whiskyvel, aztán isznak. Egészen pontosan könnyezve köhögnek, öklendezve fuldokolnak és prüszkölve köpködnek egyszerre mindhárman – Remust kivéve, akinek volt annyi esze, hogy nem kakaó módjára döntötte az italt magába, így sikerült azt az aprócska kortyot gyors ízlelés után enyhén könnybe lábadt szemmel és résnyire nyitott szájjal diszkréten visszaengednie a pohárba.

– Ez de jó volt! – lép ki a fürdőszobából hosszas hideg vizes szájöblítés után még mindig kipirulva és a nyelvét legyezgetve Sirius. – Iszunk még?   

Enyhe pánik csillan az alkoholmarta könnyek mélyén a többiek szemében.

– Majd… – köhint, és köszörüli meg a torkát James – később.

Peter gyorsan visszadugja az üveget a táskájába, még mielőtt Siriusnak eszébe jutna firtatni a később pontos idejét, de Siriusnak ekkor már nem nagyon jár az eszében semmi az ágyán üldögélő Remuson kívül. James és Peter összenéznek, bólintanak, feltápászkodnak.

– Boldog szülinapot, tesó! – rángatja meg James Sirius jobb fülét.

– Jaja, nagyon boldog szülinapot! – ránt egy nagyot Peter is a balon.

Sirius hálás vállveregetést színlelve magához öleli őket ügyetlenül.

Az ágyfüggöny rejtekében aztán összemosolyognak Remusszal és összebújnak, míg össze nem ér az orruk és egymásnak nem koccan a homlokuk.

– Boldog születésnapot – suttogja Remus.

– Már az most is...

Remus válaszul könnyű puszit lehel Sirius szája sarkára, az ujjai libabőrborzoló alig-érintéssel siklanak le a karján, ahogy aztán elhúzódik kicsit. Azzal a mosolyával mosolyog le rá, amitől Sirius elfelejti becsukni a száját és elfelejt levegőt venni is, amitől kiszárad a torka, a gyomra furcsa liftezésbe, a szíve pedig árulkodó ámokfutásba kezd, olyan helyekre kergetve a vért a testében, ahol máris tagadhatatlanul és zavarba ejtően kellemes bizsergést érez. Olyan mosollyal, ami szemérmetlen kacérsággal ígéri: este lesz még ennél boldogabb is…