(játék)

18+. Villámrögtönzés arról, hogy az egyetlen valaki, akivel Siriusom valaha is megcsalná Remust, nem más, mint...

*dobpergés kezdete*




 - Hozhatok még egyet? - kérdi a pult mögött a lány. Szűk topot visel, rúzs és kacér mosoly az ajkán, hosszú szempillája rebben.

Siriusban semmi sem rezzen. 
Unott "igen"-t bólint az újabb italra.

És
akkor
ott van.

Ott van 

a tekintete a hátán. Azt érzi legelőbb. Illatfuvallat aztán, jön, gomolyg, telibe talál, édes hurrikán, megragad, elragad, és
(újra és újra és újra és újra)

felébreszt
valamit
benne.

Odabent.
Mindent.
Mélyen bent.

Anyagsuhanás a karján; az ing jólnevelt, egyszerű, fehér.
A nyomában libabőr. Felfut a vállán, ömölve zúdul lefelé, forr, forr, forró vér akkor már. Az ágyéka a cél. Aljas és alattomos, áruló meglepetés.

És leül.
Oda ül le, mellé.
És beszél.
Őhozzá beszél.
Dobban a világ.

- Nem fog megártani? - Ezt kérdezi, és a hangja izgalomba ránt, torkot, gyomrot, vágyat, fantáziát.

- Csak a második.

- Ugyanezt nekem is! Na és - kusza, szőkés tincsek, megfejthetetlen mosoly, aranyló tekintet, felé fordulnak, közel hajolnak - te? Vársz valakire?

Nincs körítés. A magabiztossága imponál.

- Talán.

- Talán?

- Talán.

Bólint egyet:

- Rám.

Sirius felnevet. A hangja nevetségesen elesett, a poharára mered, a fejét lassan csóválja meg. Körbelögyböli az italt, mielőtt belekortyol.

Aztán
a két pohár fölött,
az alkoholszag fölött,
egymás szemébe nézve,
farkasszemet nézve,
Sirius tudja már:
ez a játék
elveszett,

Si-ri-us

el-ve-szett.

Basszus dobol monoton szívütemet.

- Van pasid, mi? - fürkészik az aranybarna szemek.

- Ühüm. - Sirius iszik. - Van barátom, igen.

- Szereted?

A pohár koppan.

- Mindennél jobban.

- Csak kezd már unalmas lenni...?

- MI?! Merlin, nem, dehogy! Soha. Ő, ő... ő soha...

- De vágysz egy kis izgalomra. Egy kis változatosságra. - Az a mosoly mindentudó. Nincs rá felelet.

Sirius a vékony ujjakat figyeli inkább, ahogy a poharat kecsesen körbefonják. Elnyíló ajkak, halk cuppanás, csorog az ital, csorog a fény, az ádámcsutka ringó rebbenés, árnyék és neonfény, fehér fény, holdfény, fényösvény. A bőrén. (Kövesd.)

A két pohár egymásnak koccan.

- Most hová mész?

- A mosdóba.

(Kövesd.)

És Sirius a pultra szórja a három ital árát, és megindul, utána, mintha pórázt kötött volna a nyakába, lohol, lohol a nyomában.
Kattan a vécéajtó zárja.

Szűkös a hely, tarkón a kéz, csókok a szájra - nem hagyja, ellöki, nekidönti Siriust a fülke falának. Obszcén rajzok, idézetek, lételemző feliratok a háta alatt, és a padló a talpa alatt hideg lehet és kemény, neki fáj, ahogy tompán koppan rajta a két csontos térdkalács.

- Jó... jó neked ez így? - Sirius zihál.

- Tökéletes.

Szűkös a hely, combon a kéz, csókok az alhasára.
Sirius lenéz. Szédülni kezd, beleszédül a látványába, az érintésébe, a létezésébe és a hatalmába
rajta.

Rajta.

Enged a cipzár. Gyorsan, könnyedén.
És az ajkai
lágyak
és ahogy körülölelik
lágyan
végig a szemébe néz.
(Sirius már fájdalmasan kemény.)

Annyira nagyon
jó érzés
a haját cirógatni.
Az arcát cirógatni.
Az arca
meseszép.
Az arca kipirult, rózsás foltok lobbannak rajta, te szégyentelen, züllött tökély, te gyönyörű, te csodás, Sirius nem találja a szót, amivel le-, vagy akár csak körbeírhatná, mert
a neve
titok.

A nevét nem mondhatja ki,
még.

(Az ő nevét fogja sóhajtani a végén.)

- Csodálatos vagy...

Borzongató hümmögés. A húsába mar hirtelen, szorítja-markolja-karmolja, hevesen, (Siriusnak megbicsaklik a térde), megtartja, stabilan tartja,
azután
mély levegő,
az orrán.
Fej hátra.
Nyelőreflexek.

- Ne, nem kell, nem musz...

Figyelmeztető szorítás. A fenekén. Olyan erős, szinte fáj.
Forróság.
Szűk torok, mély torok, nyelvjáték, lélegzetcsiklandás. Mesés.
És végig a szemébe néz.

Sirius simogatja az arcát.

És
máris
a
remegés.
Túl jó.
Túl intenzív.
És
az 
elfojtott
sóhajtás,
ami
Remus neve az ajkán.

Remus szája az ajkán.

A csókoknak én-ízük van, szívdobbanásban telik az idő, lelassul, lenyugszik, egyszerre mosolyognak bele mindketten. Sirius remeg még akkor is, a lába, a keze, a lélegzete, szánalmasan remeg mindene, Remus segít elrendezni a ruháit.

- Ez gyors volt - jegyzi meg.

Sirius felvonja a szemöldökét.

- A te hibád. - Beszédes pillantás.

Remus kuncogva igazgatja meg a haját.

- Úgy értem, az egész. - Ujja köré teker egy tincset, leengedi, beparancsolja Sirius füle mögé. - Hamar elcsábultál.

- Te meg rengeteget késtél. - Sirius panaszosan affektál. - Két csaj meg egy srác is bepróbálkozott, mire ideértél!

- És, mit mondtál nekik?

- Hogy bocs, de már elkeltem. Kerek négy esztendeje.

Arcra puszi: játékos, őszinte vallomás. Remus az ujjaikat összefonva lelkesedik:

- Ez volt a legőrültebb évfordulónk eddig.

Francia csók: szenvedélyes, őszinte vallomás. Remus a nyaka köré fonja a karját, belekapaszkodik, kuncogva-lihegve kérdezi:

- Ezt miért kaptam?

- Az 'eddig'-ért.

Lágy csókok, lassú, édes ringatózás, nyögések, mormogás, sóhajok és kuncogás, szerelmes szonettek, lélegzetszerenád, a mohó ujjak alatt pergő tincsek, feltűrt ingek, és egyre mélyül az ölelés, egy kocsma vécéjének közepén. Remus az, aki erre előbb ráeszmél.

- Gyerünk haza... - suttogja.

Sirius visszatartja.

- Várj kicsit, még... folytassuk... - kéri.

- Hm?

- Csináljuk úgy, hogy - kihúzza magát, megköszörüli a torkát, végigméri Remust, lassan, ráérve, mintha most először látná úgy igazán életében, és kihívón megkérdezi: - feljössz hozzám?

Remus elharap egy somolygást.

- Legyen - néz mélyen a szemébe. - Ismeretlen szépfiú, mutasd a hálószobád!

Sirius válaszra nyitja a száját. (Sirius szája megduzzadva, kipirulva.)
Becsukja.
'Upsz'-grimasz, fejvakarás.

- Oké, várj, mégse, vissza, vissza az egész.

- Mi van? - Remus eddig bírta; prüszkölve neveti el magát. Sirius az ajkára harapva, kínosan vigyorogva magyaráz:

- Vissza az egész. Izé, ezt úgy kellett volna, hogy te kérdezed tőlem.

- Mert?

- Mert nálad vannak a kulcsok...



-----------------------------

*dobpergés vége*

... Remus. ^^