2021. november 27., szombat

Pici helyzetjelentés

Szóval jahm, a betegség óta nem nagyon akar menni az írás, fejben megyeget, monitor előtt meg nem megyeget. Szipp és nyüssz, vigasztalni szabad. Most azt találtam ki, hogy Enidéket pihentetem kicsit, és a korábban megkezdett/beígért téli-karácsonyi tekergős és R/S bigyókkal próbálok inkább foglalkozni, szurkoljatok, mert nagyon megvisel, hogy pont akkor lettem beteg, mikor kezdtem egész jól belelendülni a pötyögésbe -- legalábbis ami a tempót és mennyiséget illeti. :( Ilyen hp-s izéket csinálgattam eddig a nemtudokírni pityergések és ittfájottfáj-ezrosszazrossz nyüsszögések közepette, megmutatom őket, csak úgy, bizonyíték, hogy azért próbálok nem-csak-a-semmit csinálni. :$ (Elvileg az "alkotás" ebben a formában is termel boldogsághormonokat -- hátizé, nem tudom, mi lenne velem, ha még ennyit se csináltam volna...) Vannak és lesznek gyurmafigurák is, majd megmutatom valamikor őket is. :)


 

(a kezem az szörnyen néz ki, rommá van száradva + a sötét körömlakk bekavar a pulzoximéternek, szóval pápá körömlakk még ki tudja, meddig, lényeg, hogy ne nézzétek XD)


 



 ((ezek meg nem hp-s izékék, csak sima izékék, ezekből van egy rakat, de megmutatom ezekből is a frissen készülteket akkor már, mert elvileg ők is adtak boldogsághormonokat vagy valami hasonlókat. elvileg.))








 

 


 

 


4 megjegyzés:

  1. Te jó ég, elolvadok, irtó cukik, awww ♥️ Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy véget nem érő azon dolgok listája, amikben tehetséges vagy :D Írás minden formában, weblapdesign, és nézzenek oda, még kézügyességed is van. Hangszeren nem játszol esetleg? Egyéb szuperképesség, amit még nem kérdeztem, de titokban értesz hozzá? Tuti hogy tudsz sütni. Muffint. Olyan muffinsütős-díszítős kisugárzásod van ✨ Ha ünnepelnék karácsonyt (idén 99% hogy egyedül grincskedek majd a koliban 3 napot), a te kis bigyóiddal díszéteném ki a karácsonyfámat.

    Oh és még egy (közérdekű) kérdés: egyedi megrendelést felveszel? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megint (mindig) túl tündér vagy. :$ ♥ "Egyéb szuperképesség, amit még nem kérdeztem, de titokban értesz hozzá?" -- kívülről tudom A Gyűrűk Ura filmeket, az számít? :D Hangszerből egyedül furulya volt a kezemben, mert az kötelező volt általánosban, sütni-főzni pedig egyáltalán, szánalmasan és siralmasan nem tudok - bár pont a napokban jutott eszembe, hogy keresek valami nagyon egyszerű, tojásmentes (undorodom a tojástól, főleg nyersen :$) sütit (egyelőre ezzel szemezek: https://www.nosalty.hu/recept/dios-vanilias-hokifli), és azt fogja hozni itthon a Mikulás, mert a Mikulásért még a karácsonynál is jobban rajongok normál körülmények között, imádom megpakolni a kis zsákocskákat, de most nem tudok beszerezni semmi különlegességet a hülyevírus miatt (itt a világvégén boltok sincsenek...). Illetve párszor csináltam már olyat, hogy zabpehely+alma+banán+fahéj+kókuszreszelék, összekever, sütőbe be, de igazából csak azért csináltam, mert élveztem, hogy kis szívecskéket formázhatok belőle. XD Ennyiben meg a zacskóstésztában ki is merül a konyhatündér tevékenységem. :D

      Igazából volt egy olyan kósza gondolatom, hogy ha sikerül kellő számban gyártanom ilyen kis bigyókat (beleértve a gyurma bigyókat) a közeljövőben, akkor csinálok egy olyan "akciót", hogy eljuttatok valahogy egy-egy választott mütyürt annak az olvasómnak (de hülyén hangzik ez így, bocsi mindenkitől ♥), aki szeretne ilyen kis ajándékot, de tényleg teljesen kiszámíthatatlan egyelőre, hogy hogy vagyok és mihez van elég erőm - most már fizikailag is. :/ Vannak R/S ötleteim is (azokhoz mondjuk még hozzá se kezdtem :$), konkrétan "megrendelést" nem merek vállalni, de írhattok, ha szeretnétek valamit, aztán meglátjuk, mit tudok kihozni belőle. :$ Emberalakban Tekergőket nem vállalok, azt előre leszögezem. :D Köszönöm nagyon-nagyon. ♥

      Törlés
  2. Szia! Érdeklődnék, hogy miket készítesz még. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp úton van egy hobbiboltos rendelésem, mert kiderült, hogy a mostani akrilfestékem szagát nem bírom a posztcovidos nózimmal elviselni -- ha kivételesen nem üt be valami átok, akkor a héten meg tudom őket mutatni. ^^

      Törlés